Written: 1910 december 24.
Source: Társadalmi Forradalom
First Published: Társadalmi Forradalom
Online Version: Marxists Internet Archive (marxists.org)
2002
Transcription / HTML: Artur
Anyiszonyan / Stevan
Gostojić
Copyleft: Marxists Internet Archive (marxists.org)
2003. Permission is granted to copy and/or distribute this document under the
terms of the GNU Free Documentation License
Nem lehet arról kétség, hogy Magyarországon ma és még sok idore mindenféle más kérdés sokkal aktuálisabb, mint a társadalmi forradalom. Ez az ország gazdasági és szellemileg elmaradt szegény világ, s ha azt tartjuk, hogy minden ország fejlodésében nagyjából ugyanazt az utat teszi meg — mezogazdaságiból iparivá, feudálisból demokratikussá lesz —, akkor be kell látnunk, hogy Magyarországnak még jó néhány közbeeso stációt kell megjárnia, amíg a szociális forradalomra éretté válik. S így a társadalmi mozgalmak terén még jó sokáig bo aratása lesz itten mindenféle reformátornak: radikálisoknak, demokratáknak, szociáldemokratáknak, de a szociális forradalom szellemi eloharcosai egyelore aligha fognak tömegeket megmozgatni.
Azt kérdezhetné ezért valaki — sot akadtak is már, akik megkérdezték: — ugyan mire való hát akkor az egész mozgolódás? Ha tudjátok, hogy a legközelebbi jövo — a ti, sot talán még a gyermekeitek kora is — egészen más megoldásokat kell hogy hozzon elobb, mint amelyekre ti törekedtek: miért nem álltok ezen idoben elobbrevaló megoldások szolgálatában? Nem érzitek-e, hogy alig több üres handabandázásnál, ha általatok megvalósíthatatlan dolgokon járatjátok eszeteket? S hogy a magatok forradalmi céljait is hamarabb éritek el, ha ti is segíttek elobb megvalósítani a polgári, demokratikus Magyarországot?
A kérdés bizonyára nem egészen oktalan, de feleletünk is eléggé értheto lesz. Igaz, a reális fejlodés sok egyéb feladat elé állítja elobb a magyar munkásságot, mielott végso nagy harcának útjai megnyílnak. De ha minden egyebet — indusztrializálást, demokratizálást s több effélét — el is végeznek talán mások (bár csupán azon tény által, hogy bérmunkás, minden proletár, bármilyen érzelmu és meggyozodésu legyen is, ennek a folyamatnak is munkása) — kell hogy legyenek olyanok is, akik a kézzelfogható reáliákon túl gondoskodnak arról, ami nélkül semmiféle nagy ügyet gyozelemre vinni nem lehet: egy messze nagy célért való lelkesedésrol, és ezért a nagy célért minden áldozatra kész érzésrol.
Minden gyakorlati mozgalom folytonos dezillúziók, állandó kijózanodások tanyája, mert nagyon ritkán esik meg, hogy gyoztes mozgalom is úgy valósíthatná meg céljait, ahogyan azokat kituzte. Ezért kell, hogy akadjanak olyanok — ha kevesen is —, akik távolabbi nagy célokért lelkesedni tudnak, s azokat a tömegek szeme elott kitárni elég bátorsággal bírnak; akik minden áldozatra készen a ma harcaiban is példát mutatnak, hogy nagy célokért egész személyünket kell egyszerre — s nem részenkint — harcba vinnünk; akiknek élete ezért a tettek és az érzelmek mezején egyaránt példája a jövo embere heroikus életének; akik ezáltal állandó ösztökéloi a ma tömegmozgalmainak, a mindennapi kiábrándulásokból a holnaphoz vezeto híd, a holnap, a holnapután zászlóhordói.
Mindenki végezze el munkáját ma; de örülnünk kell, ha vannak olyanok, akik amellett nem feledkeznek meg a holnapról, és azon igyekeznek, szóval és tettel, hogy mások se aludjanak el.
Társadalmi Forradalom, 1910 december 24.